Bírák 10

1

Abímelek után fölkelt Izráel megszabadítására az issakárbeli Tólá, Dódó fiának, Púának a fia. Sámírban, Efraim hegyvidékén lakott.

2

Huszonhárom évig volt Izráel bírája. Amikor meghalt, Sámírban temették el.

3

Ő utána a gileádi Jáír következett, és huszonkét évig volt Izráel bírája.

4

Volt neki harminc fia, akik harminc szamárcsikón jártak. Volt harminc városuk Gileád földjén, amelyeket Jáír sátorfalvainak neveznek még ma is.

5

Amikor meghalt Jáír, Kámónban temették el.

6

Izráel fiai ismét azt tették, amit rossznak lát az ÚR, mert a Baalokat és Astartékat, Arám isteneit és Szidón isteneit, Móáb isteneit, meg az ammóniak és a filiszteusok isteneit tisztelték. Az URat pedig elhagyták, és nem tisztelték.

7

Ezért fellángolt az ÚR haragja Izráel ellen, és a filiszteusoknak meg az ammóniaknak a hatalmába adta őket.

8

Ezek nyomorgatták és gyötörték Izráel fiait abban az időben tizennyolc évig; Izráel fiai közül különösen azokat, akik a Jordánon túl, az emóriak földjén, Gileádban voltak.

9

A Jordánon is átkeltek az ammóniak, hogy Júdával, Benjáminnal és Efraim házával is harcoljanak. Izráel igen nehéz helyzetbe került.

10

Ekkor így kiáltottak az ÚRhoz segítségért Izráel fiai: Vétkeztünk ellened, mert elhagytuk Istenünket, és a Baalokat tiszteltük.

11

Az ÚR pedig ezt mondta Izráel fiainak: Vajon Egyiptomból, az emóriaktól, az ammóniaktól és a filiszteusoktól

12

nem én szabadítottalak-e meg benneteket, vagy amikor a szidóniak, Amálék és Máón sanyargatott benneteket, nem énhozzám kiáltottatok-e segítségért?

13

Ti mégis elhagytatok engem, és más isteneket tiszteltetek. Ezért nem szabadítalak meg többé benneteket!

14

Menjetek, és kiáltsatok segítségért azokhoz az istenekhez, akiket választottatok, szabadítsanak meg benneteket azok a szükség idején!

15

Izráel fiai ekkor azt mondták az ÚRnak: Vétkeztünk. Tégy velünk teljesen úgy, ahogy jónak látod, csak most ments meg bennünket!

16

Majd eltávolították maguk közül az idegen isteneket és az URat szolgálták. Az ÚR pedig megelégelte Izráel nyomorúságát.

17

Ekkor fegyverbe szólították az ammóniakat, és azok tábort ütöttek Gileádban. Összegyülekeztek Izráel fiai is, és Micpában ütöttek tábort.

18

A nép és Gileád vezérei azt kérdezték egymástól: Ki fogja megkezdeni a harcot az ammóniak ellen? Az lesz a feje Gileád egész lakosságának.