Titushoz 3

1

Emlékeztesd őket arra, hogy rendeljék alá magukat a hatóságoknak és a felsőbbségeknek: engedelmeskedjenek, és legyenek készek minden jó cselekedetre.

2

Senkit se szóljanak meg, kerüljék a viszálykodást, legyenek megértőek, teljes szelídséget tanúsítva minden ember iránt.

3

Mert valamikor mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők voltunk, különféle kívánságok és élvezetek rabjai, gonoszságban és irigységben élők, egymástól gyűlöltek és egymást gyűlölők.

4

De amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete,

5

nem az általunk véghez vitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által,

6

akit kitöltött ránk gazdagon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által,

7

hogy az ő kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek.

8

Igaz ez a beszéd, és szeretném, ha szilárdan tanúskodnál ezek mellett, hogy az Istenben hívők igyekezzenek a jó cselekedetekben elöljárni: ezek jók és hasznosak az embereknek.

9

De kerüld az ostoba vitatkozásokat, a nemzetségtáblázatokkal kapcsolatos kérdéseket, a viszálykodásokat és a törvényeskedő harcokat, mert ezek haszontalanok és hiábavalók.

10

A szakadást okozó ember elől egy vagy két megintés után térj ki,

11

tudván, hogy az ilyen ember kivetkőzött önmagából, bűnben él és magában hordja ítéletét.

12

Amikor majd elküldöm hozzád Artemászt vagy Tükhikoszt, igyekezz hozzám jönni Nikopoliszba, mert elhatároztam, hogy ott töltöm a telet.

13

Zénászt, a törvénytudót, és Apollóst gondosan engedd útnak, hogy semmiben se legyen hiányuk.

14

De tanulják meg a mieink is, hogy jó cselekedetekkel járjanak elöl ott, ahol sürgős segítségre van szükség, nehogy gyümölcstelenek legyenek.

15

Köszöntenek téged valamennyien, akik velem vannak. Köszöntsd azokat, akik szeretnek minket a hitben. A kegyelem legyen mindnyájatokkal!