2 Korintusi 3

1

Elkezdjük-e ismét ajánlani önmagunkat? Vagy szükségünk van-e, mint némelyeknek hozzátok szóló vagy tőletek kapott ajánlólevelekre?

2

A mi levelünk ti vagytok, amely be írva szívünkbe, amelyet ismer és olvas minden ember.

3

Mert nyilvánvaló, hogy ti Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, amely nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével van felírva; és nem kőtáblára, hanem a szívek hústábláira.

4

Ilyen bizodalmunk pedig a Krisztus által van Isten iránt.

5

Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak, hogy bármit is megítéljünk; ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk az Istentől van.

6

Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.

7

Ha pedig a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálata dicsőséges volt, úgyhogy nem tudtak Izráel fiai Mózes arcára nézni arcának múló dicsősége miatt,

8

hogyne volna még dicsőségesebb a Lélek szolgálata?

9

Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel dicsőségesebb az igazság szolgálata!

10

Sőt ami ott dicsőséges volt, már nem is dicsőséges az azt felülmúló dicsőség miatt.

11

Ha ugyanis a múlandó dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges a maradandó.

12

Mivel tehát ilyen reménységünk van, teljes nyíltsággal szólunk;

13

és nem úgy, mint Mózes, aki leplet tett az arcára, hogy ne lássák Izráel fiai a múlandó dicsőség végét.

14

De az ő gondolkozásuk eltompult, mert az Ószövetség felolvasásakor ugyanaz a lepel mind a mai napig felfedetlenül megmaradt, mivel az csak Krisztusban tűnik el.

15

Sőt mindmáig, valahányszor Mózest olvassák, lepel van a szívükön.

16

De ha majd megtérnek az Úrhoz, elvétetik a lepel.

17

Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.

18

Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre.