Márk 8

1

Azokban a napokban, amikor ismét igen nagy volt a sokaság és nem volt mit enniük, magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk:

2

"Szánakozom a sokaságon, mert már három napja vannak velem, és nincs mit enniük;

3

ha pedig éhesen bocsátom őket haza, kidőlnek az úton, mert némelyikük messziről jött."

4

Tanítványai így feleltek: "Miből tudná valaki ezeket kenyérrel jóllakatni itt a pusztában?"

5

Megkérdezte tőlük: "Hány kenyeretek van?" Ők ezt válaszolták: "Hét."

6

Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjék le a földre, azután vette a hét kenyeret, hálát adott, megtörte, és tanítványainak adta, hogy tegyék eléjük. Ők pedig a sokaság elé tették.

7

Volt néhány kis haluk is, és miután áldást mondott, szólt, hogy ezeket is tegyék eléjük.

8

Ettek és jóllaktak, azután összeszedték a maradék darabokat hét kosárral,

9

pedig mintegy négyezren voltak. Ezek után elbocsátotta őket,

10

és azonnal hajóba szállva tanítványaival együtt elment Dalmanuta vidékére.

11

Kimentek hozzá a farizeusok, és vitatkozni kezdtek vele: mennyei jelt követeltek tőle, kísértve őt.

12

Jézus lelke mélyéről felsóhajtva így szólt: "Miért kíván jelt ez a nemzedék? Bizony, mondom néktek, nem adatik jel ennek a nemzedéknek."

13

Ezzel otthagyta őket, és ismét hajóba szállva elment a túlsó partra.

14

De elfelejtettek kenyeret vinni, és mindössze egy kenyér volt velük a hajóban.

15

Jézus figyelmeztette őket, és így szólt: "Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!"

16

Erre tanakodni kezdtek arról, hogy nincs kenyerük.

17

Amikor ezt Jézus észrevette, így szólt hozzájuk: "Mit tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek? Hát még mindig nem veszitek észre, és nem értitek? Még mindig olyan keményszívűek vagytok?

18

Van szemetek, és mégsem láttok, fületek is van, és mégsem hallotok? Nem is emlékeztek?

19

Amikor az öt kenyeret megtörtem az ötezernek, hány kosarat szedtetek tele kenyérdarabokkal?" Így feleltek: "Tizenkettőt."

20

"És amikor a hét kenyeret törtem meg a négyezernek, hány kosarat szedtetek tele kenyérdarabokkal?" Ezt mondták: "Hetet."

21

Erre Jézus újra megkérdezte: "Még mindig nem értitek?"

22

Amikor Bétsaidába érkeztek, egy vakot vittek hozzá, és kérték, hogy érintse meg.

23

Ő pedig a vakot kézen fogva kivezette a faluból, azután szemére köpve rátette kezét, és megkérdezte: "Látsz-e valamit?"

24

Az felnézett, és így szólt: "Úgy látom az embereket, mintha fákat látnék, amint járkálnak."

25

Aztán Jézus ismét rátette a kezét a szemére, ő pedig körülnézett, és meggyógyult, tisztán látott mindent.

26

Jézus ekkor hazaküldte őt, és azt mondta: "Még a faluba se menj be!"

27

Jézus pedig elindult tanítványaival együtt Cézárea Filippi falvaiba. Útközben megkérdezte tanítványaitól: "Kinek mondanak engem az emberek?"

28

Ők így feleltek: "Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások pedig egynek a próféták közül."

29

Jézus tovább kérdezte őket: "Hát ti kinek mondotok engem?" Péter így válaszolt neki: "Te vagy a Krisztus."

30

Jézus ekkor rájuk parancsolt, hogy senkinek ne beszéljenek őróla.

31

És tanítani kezdte őket arra, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, és el kell vettetnie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.

32

Jézus nyíltan beszélt erről a dologról. Péter ekkor magához vonva őt meg akarta dorgálni;

33

ő azonban megfordulva tanítványaira tekintett, megdorgálta Pétert, és ezt mondta: "Távozz tőlem, Sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint."

34

Ekkor magához hívta a sokaságot tanítványaival együtt, és ezt mondta nekik: "Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.

35

Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.

36

Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?

37

Mert mit adhat az ember váltságdíjul lelkéért?

38

Mert ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal."