4 Mózes 11

1

Egyszer a nép siránkozott az ÚRnak, hogy rosszul megy a sora. Az ÚR pedig meghallotta, és haragra gerjedt. Fölgyulladt ellenük az ÚR tüze, és belekapott a tábor szélébe.

2

Ekkor a nép Mózeshez kiáltott, Mózes pedig imádkozott az ÚRhoz, és elaludt a tűz.

3

Ezért nevezték el azt a helyet Tabérának, mert felgyulladt ellenük az ÚR tüze.

4

De a közöttük levő gyülevész nép telhetetlen volt kívánságában, ezért Izráel fiai újra siránkozni kezdtek, és ezt mondták: Ki tart jól bennünket hússal?

5

Emlékszünk, hogy Egyiptomban olcsón ettünk halat, uborkát, dinnyét, póréhagymát, vöröshagymát és fokhagymát.

6

Most pedig elepedünk, mert semmit sem látunk a mannán kívül.

7

A manna olyan volt, mint a koriandermag, hasonló az illatos gyantacsepphez.

8

A nép elszéledt, és úgy szedegette. Kézimalmon megőrölték, vagy mozsárban megtörték, azután fazékban megfőzték, és lepényt készítettek belőle. Olyan íze volt, mint az olajos süteménynek.

9

Amikor a harmat leszállt éjjel a táborra, akkor szállt le a manna is.

10

Mózes meghallotta, hogy a nép nemzetségeiben mindenki a sátra bejáratánál siránkozik. Akkor igen fölgerjedt az ÚR haragja, és Mózes is rossznak látta ezt.

11

Ezért Mózes ezt mondta az ÚRnak: Miért tettél szolgáddal ilyen rosszat? Miért nem vagy jóindulattal hozzám, miért raktad rám ennek az egész népnek a gondját?

12

Vajon bennem fogant-e meg ez az egész nép, és én szültem-e, hogy ezt mondod nekem: Ahogyan a dajka viszi a csecsemőt, úgy vidd az öledben arra a földre, amelyet esküvel ígértem atyáiknak?

13

Honnan vegyek húst, hogy adjak ennek az egész népnek? Hiszen így siránkoznak előttem: Adj nekünk húst, hadd együnk!

14

Nem tudom egyedül vinni ezt az egész népet, mert túl nehéz nekem.

15

Ha így bánsz velem, inkább nyomban ölj meg, légy ennyi jóindulattal hozzám! Ne kelljen látnom nyomorúságomat!

16

Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek: Gyűjts össze hetven férfit Izráel vénei közül, akikről tudod, hogy a nép vénei és elöljárói. Vidd oda őket a kijelentés sátrához, és álljanak föl ott veled.

17

Akkor leszállok és beszélek ott veled. Elveszek abból a lélekből, amely benned van, és nekik is adok, hogy veled együtt hordozzák a nép terhét, és ne magad hordozd azt.

18

A népnek pedig mondd meg: Szenteljétek meg magatokat holnapra, mert húst esztek! Hiszen így siránkoztok az ÚRnak: Ki tart jól bennünket hússal? Milyen jó dolgunk volt Egyiptomban! Ezért majd ad nektek az ÚR húst, és ehettek.

19

Nemcsak egy napig ehettek, nem is két napig, nem öt napig, nem tíz napig, nem húsz napig,

20

hanem egy álló hónapig, míg csak ki nem hányjátok, és míg meg nem undorodtok tőle, mivel megvetettétek az URat, aki köztetek van, és így siránkoztatok előtte: Miért is jöttünk ki Egyiptomból?

21

Akkor ezt mondta Mózes: Hatszázezer gyalogos van ebben a népben, amely között vagyok, és te ezt mondod: Húst adok nekik enni egy álló hónapig?!

22

Vajon lehet-e annyi juhot és szarvasmarhát vágni nekik, hogy elég legyen? Vagy össze lehet-e gyűjteni a tenger minden halát, hogy elég legyen nekik?

23

De az ÚR ezt mondta Mózesnek: Hát olyan kevés az ÚR ereje? Majd meglátod, beteljesedik-e az én beszédem, vagy sem.

24

Mózes kiment és elbeszélte a népnek az ÚR szavait, majd összegyűjtött hetven férfit a nép vénei közül, és a sátor köré állította őket.

25

Az ÚR pedig leszállt felhőben, és beszélt hozzá. Majd elvett abból a lélekből, amely Mózesben volt, és annak a hetven vénnek adta. Amikor a lélek rajtuk nyugodott, akkor prófétáltak, de máskor nem.

26

Két férfi azonban a táborban maradt: az egyiknek Eldád, a másiknak Médád volt a neve. Rajtuk is megnyugodott a lélek, mert ők is az összeírottak között voltak. De ők nem mentek ki a sátorhoz, hanem a táborban prófétáltak.

27

Egy szolga meg elfutott és jelentette Mózesnek, hogy Eldád és Médád prófétálnak a táborban.

28

Akkor megszólalt Józsué, Nún fia, aki ifjúkorától fogva Mózes szolgája volt, és ezt mondta: Uram, Mózes, tiltsd meg nekik!

29

De Mózes ezt mondta neki: Miért vagy ilyen féltékeny? Bárcsak az ÚR egész népe próféta volna, és nekik is adná lelkét az ÚR!

30

Ezután Mózes visszavonult a táborba Izráel véneivel együtt.

31

Akkor az ÚR szelet támasztott, amely a tenger felől fürjeket sodort, és lehullatta a táborra, innen is, onnan is egynapi távolságban a tábor körül, két könyöknyire a föld színén.

32

Akkor fölkelt a nép, és egész nap és egész éjjel, sőt az egész következő napon is gyűjtötték a fürjeket. Még aki keveset gyűjtött, az is gyűjtött tíz hómert, és sűrűn kiterítették azokat a tábor körül.

33

De a hús még a foguk között volt, még meg sem rágták, amikor az ÚR haragra gerjedt a nép ellen, és megverte az ÚR a népet igen nagy csapással.

34

Azt a helyet Kibrót-Taavának nevezték el, mert ott temették el a telhetetlen népet.

35

Kibrót-Taavából elindult a nép Hacérót felé, és Hacérótban tartózkodtak.