Ezékiel 42

1

Azután kivitt engem a külső udvarba északi irányban, és odavitt azoknak a kamráknak az épületéhez, amelyek az elkülönített hellyel szemben és a melléképülettel szemben északra voltak.

2

Hossza száz könyök volt, szélessége pedig ötven könyök; a bejárat északon volt.

3

A belső udvar húsz könyöknyi térségével és a külső udvar kövezett részével párhuzamosan egymással szemben teraszok voltak három szinten.

4

Belül a kamrák előtt tíz könyök széles, száz könyök hosszú járda volt; bejárataik észak felől voltak.

5

Az építmény felső kamrái rövidebbek voltak az alsó és a középső kamráknál, mert a teraszok elvettek belőlük.

6

Mivel három szinten voltak, és nem voltak olyan oszlopaik, mint az udvari oszlopok, azért kellett megrövidíteni az alsókhoz és a középsőkhöz képest, a földszinttől fölfelé.

7

Volt kívül egy fal, amely a kamrákkal párhuzamosan a külső udvar irányában húzódott a kamrák mentén, ennek a hossza ötven könyök volt.

8

A kamrák teljes hosszúsága a külső udvar felől ötven könyök volt, a templom felől pedig száz könyök.

9

Ezek alatt a kamrák alatt kelet felől volt a bejárat, ha valaki a külső udvarból ment be.

10

Az udvar falának szélességében dél felől is voltak kamrák, az elkülönített hellyel és a melléképülettel szemben.

11

Előttük út volt, és ugyanolyanok voltak, mint az északi kamrák, ugyanolyan hosszúak és szélesek voltak, azoknak megfelelők voltak a kijárataik és a bejárataik is:

12

olyanok voltak, mint a dél felé levő kamrák bejáratai. Az út elejénél egy bejárat volt: ez az út a megfelelő fal előtt volt, amelyen kelet felől lehetett bemenni.

13

Azután ezt mondta nekem: Az északi kamrák és a déli kamrák, amelyek az elkülönített hely előtt vannak, szent kamrák. Ott ehetik meg a papok, akik az ÚRhoz járulnak, az igen szent áldozatokat. Ott helyezik el az igen szent áldozatokat: az ételáldozatot, a vétekáldozatot és a jóvátételi áldozatot, mert szent az a hely.

14

Ha a papok bemennek oda, nem jöhetnek ki addig a szent területről a külső udvarra, míg ott bent le nem rakják ruháikat, amelyekben a szent szolgálatot végzik, mert szentek azok. Más ruhába kell öltözködniük, úgy mehetnek a nép számára kijelölt helyre.

15

Miután befejezte a belső építmények megmérését, kivitt engem a kelet felé néző kapuhoz, és mérni kezdett körös-körül.

16

Megmérte a keleti oldalt mérőnáddal: ötszáz könyök volt mérőnáddal mérve. Majd megfordult,

17

és megmérte az északi oldalt: ötszáz könyök volt mérőnáddal mérve. Majd megfordult,

18

és a déli oldalt is megmérte: az is ötszáz könyök volt, mérőnáddal mérve.

19

Azután a nyugati oldal felé fordulva megmérte azt: ötszáz könyök volt mérőnáddal mérve.

20

Mind a négy égtáj felől megmérte. Kőfala volt körös-körül, amelynek a hosszúsága is ötszáz, a szélessége is ötszáz könyök volt. Ez választotta el a szent területet a közönségestől.