Ézsaiás 41

1

Hallgassatok rám, szigetek! Újuljon meg a nemzetek ereje! Jöjjenek ide, azután beszéljenek, szálljunk perbe egymással!

2

Ki indította el napkeletről azt, akinek lépteit győzelem kíséri? Ki adja hatalmába a népeket, hogy királyokat tiporjon le? Porrá zúzza őket fegyvere, íja előtt szétszóródnak, mint a polyva.

3

Üldözi őket, háborítatlanul nyomul előre, lába is alig éri az ösvényt.

4

Ki tette, ki vitte véghez ezt? Ki hozta létre kezdettől fogva a nemzedékeket? Én, az ÚR, vagyok az első, és én mindvégig ugyanaz vagyok.

5

Láttára a szigeteken is megijednek, a föld szélein is reszketnek, közelednek egymáshoz, összejönnek.

6

Egyik a másikat támogatja, és ezt mondják egymásnak: Légy erős!

7

Biztatja a mester az ötvöst, aki simítókalapáccsal dolgozik az üllőn, és ezt mondja a forrasztásról: Jól van, meg kell erősíteni szegekkel, hogy ne mozogjon!

8

De te, szolgám, Izráel, Jákób, akit kiválasztottam, barátomnak, Ábrahámnak utóda!

9

A föld végén ragadtalak meg, annak széléről hívtalak el. Ezt mondtam neked: Szolgám vagy! Kiválasztottalak, nem vetlek meg!

10

Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.

11

Megszégyenülnek és gyalázatba esnek mindazok, akik gyűlölnek téged. Semmivé lesznek, elpusztulnak, akik veled perbe szállnak.

12

Keresed, és nem találod azokat, akik téged támadnak. Megsemmisülnek teljesen, akik ellened harcolnak.

13

Mert én, az ÚR, a te Istened, erősen fogom jobb kezedet, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítlek!

14

Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel! Én megsegítlek - így szól az ÚR, a te megváltód, Izráel Szentje -.

15

Új és éles fogú cséplőszánná teszlek. Hegyeket csépelsz és törsz össze, halmokat zúzol pozdorjává.

16

Feldobod őket, és a szél elhordja, a szélvihar szétszórja őket. Te pedig ujjongani fogsz az ÚRban, dicsekedni fogsz Izráel Szentjével.

17

A nyomorultak és a szegények vizet keresnek, de nincs, nyelvük kiszárad a szomjúságtól. De én, az ÚR, meghallgatom őket, én, Izráel Istene, nem hagyom el őket.

18

A kopár hegyeken folyókat fakasztok, a völgyek mélyén forrásokat, a pusztát bővizű tóvá változtatom és a szomjú földet vizek forrásává.

19

A pusztában cédrust növesztek meg akácot, mirtuszt és olajfát. A pusztaságba borókafenyőt ültetek, kőrisfát meg ciprust.

20

Hadd lássák, és hadd tudják meg, vegyék észre, és értsék meg, hogy az ÚR keze vitte ezt végbe, Izráel Szentje teremtette.

21

Álljatok elő peres ügyetekkel! - mondja az ÚR. Adjátok elő érveiteket! - mondja Jákób királya.

22

Adják elő, és mondják meg nekünk, hogy mi fog történni. Mondják meg, mi volt régen, hadd szívleljük meg; vagy tudassák velünk, mi következik, hadd tudjuk meg a jövendőt!

23

Mondjátok meg, mi lesz ezután, hadd tudjuk meg, istenek vagytok-e? Tegyetek akár jót, akár rosszat, hadd lássuk azokat csodálkozva!

24

De ti semmik vagytok, semmit sem ér, amit tesztek, utálatos dolog, ha valaki titeket választ.

25

Elindítottam északról azt, aki eljött, napkeletről azt, aki hirdeti nevemet. Eltiporja a helytartókat, mint az agyagot, mint a sarat taposó fazekas.

26

Ki mondta meg ezt régen, hogy tudhatnánk, jó előre, hogy azt mondhatnánk: igaz! Senki sem mondta meg, senki sem hirdette, senki sem hallotta szavaitokat.

27

Én mondtam először Sionnak: Itt vannak már! Én küldtem Jeruzsálembe azt, aki örömhírt vitt.

28

Szétnézek, de nincs köztük senki, aki tanácsot adhatna. Ha kérdezem őket, egy szót sem szólnak.

29

Mert semmik ők mindannyian, semmit sem érnek tetteik! A bálványok csak olyanok, mint a puszta szél.