Zsoltárok 77

1

A karmesternek, Jedútúnnak: Ászáf zsoltára. Hangosan kiáltok Istenhez, Istenhez kiáltok, hogy figyeljen rám.

2

Nyomorúságom idején az Úrhoz folyamodom, kezem éjjel is kitárom feléje lankadatlanul, de lelkem nem tud megvigasztalódni.

3

Istenre gondolok, és csak sóhajtozom, róla elmélkedem, és elcsügged a lelkem. (Szela.)

4

Szemeimet nyitva tartod, szótlanul hánykolódom.

5

Gondolkozom a régi napokon, a hajdani esztendőkön.

6

Eszembe jutnak énekeim éjjelente, szívemben elmélkedem, és ezt kutatja lelkem:

7

Vajon végleg eltaszít az Úr, és nem tart tovább jóakarata?

8

Végképp elfogyott szeretete, érvénytelen lett ígérete nemzedékről nemzedékre?

9

Elfelejtette kegyelmét az Isten, vagy elnyomta irgalmát a harag? (Szela.)

10

Az az én bajom, gondoltam, hogy megváltozott a Felséges jóindulata.

11

Emlékezem az ÚR tetteire, visszagondolok hajdani csodáira.

12

Végiggondolom minden tettedet, elmélkedem dolgaidon.

13

Szent a te utad, Istenem! Van-e oly nagy Isten, mint a mi Istenünk?

14

Te vagy az Isten, aki csodákat tettél, megismertetted erődet a népekkel.

15

Megváltottad hatalmaddal népedet, Jákób és József fiait. (Szela.)

16

Láttak téged a vizek, ó Isten, láttak a vizek, és megremegtek, a mély vizek is reszkettek.

17

A felhők ontották a vizet, a magas fellegek mennydörögtek, nyilaid pedig cikáztak.

18

Mennydörgésed hangzott a forgószélben, villámok világították be a világot, reszketett és rengett a föld.

19

Utad a tengeren át vezetett, ösvényeid a nagy vizeken, lépteid nyoma nem látszott.

20

Mint nyájat, úgy vezetted népedet Mózes és Áron által.