Zsoltárok 144

1

Dávidé. Áldott az ÚR, az én kősziklám, aki harcolni tanítja kezemet, hadakozni ujjaimat.

2

Jótevőm és erősségem, váram és megmentőm ő, pajzsom, akihez menekülhetek, aki népeket vet alám.

3

Ó, URam, micsoda az ember, hogy törődsz vele, az emberfia, hogy gondolsz rá?

4

Az ember a lehelethez hasonló, napjai a tűnő árnyékhoz.

5

Hajlítsd le az eget, URam, és szállj le, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek!

6

Villogtasd villámaidat, szórjad azokat, lődd ki nyilaidat, röpítsd szét őket!

7

Nyújtsd le kezedet a magasból, szabadíts meg, ments ki engem a nagy vizekből, az idegenek hatalmából,

8

akiknek szája hiábavalóságot beszél, jobb kezük csak álnokságot művel!

9

Új éneket éneklek neked, Istenem, tízhúrú lanton zengedezek neked.

10

Te adsz győzelmet a királyoknak; szolgádat, Dávidot is megszabadítottad a gyilkos fegyvertől.

11

Szabadíts meg, ments ki engem az idegenek hatalmából, akiknek szája hiábavalóságot beszél, jobb kezük csak álnokságot művel!

12

Fiaink legyenek olyanok ifjúkorukban, mint a nagyra nőtt palánták, leányaink pedig, mint a faragott oszlopok, amilyenek a palotákban vannak.

13

Színültig telt raktáraink ontsanak mindenféle jót, juhaink a legelőkön szaporodjanak ezer-, sőt tízezerannyira!

14

Marháink legyenek kövérek; ne érje őket baj, ne vetéljenek el! Ne legyen jajveszékelés a tereken!

15

Boldog nép az, amelynek így megy a sora. Boldog nép az, amelynek az ÚR az Istene!