Zsoltárok 139

1

A karmesternek: Dávid zsoltára. URam, te megvizsgálsz, és ismersz engem.

2

Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat.

3

Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra.

4

Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, URam.

5

Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod.

6

Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni.

7

Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak?

8

Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy.

9

Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék,

10

kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem.

11

Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság:

12

a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság.

13

Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében.

14

Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt.

15

Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna.

16

Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.

17

Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma!

18

Számolgatom, de több a homokszemeknél, s a végén is csak nálad vagyok.

19

Bár megölnéd, Istenem, a bűnöst, és távoznának tőlem a vérontó emberek!

20

Akik csalárdul beszélnek rólad, ellenségeid, hazugul mondják ki nevedet.

21

Ne gyűlöljem-e gyűlölőidet, URam? Ne utáljam-e támadóidat?

22

Határtalan gyűlölettel gyűlölöm őket, hiszen nekem is ellenségeimmé lettek.

23

Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat!

24

Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!