Zsoltárok 10

1

URam, miért állsz oly távol, miért rejtőzöl el a szükség idején?

2

A bűnösök gőgjükben üldözik a nyomorultat, de saját ármánykodásuk ejti el őket.

3

Dicsekszik kapzsiságával a bűnös, és áldást mond a haszonleső, de ezzel megcsúfolja az URat.

4

Fennhéjázva mondja a bűnös: Nem lesz számonkérés, nincs Isten! Ez minden gondolata.

5

Útjai mindenkor eredményesek, azt hiszi, hogy messze van ítéleted, semmibe veszi ellenségeit.

6

Azt mondja magában: Nem rendülök meg, nemzedékek váltják egymást, de engem nem ér baj.

7

Szája tele van átokkal, csalással és durvasággal, nyelve nyomorúságot és bajt okoz.

8

Ólálkodik a házak körül, titokban meggyilkolja az ártatlant, szeme a gyámoltalant figyeli.

9

Lesben áll rejtekhelyén, mint oroszlán a bozótban. Lesi, hogy elragadhassa a nyomorultat. Kiveti hálóját, és elragadja a nyomorultat.

10

Szétzúzza, levágja a gyámoltalanokat, ha a körmei közé jutnak.

11

Azt mondja magában: Elfelejtett az Isten, eltakarta arcát, nem lát meg soha!

12

Állj elő, URam, emeld föl kezedet, Istenem! Ne feledkezz meg a nyomorultakról!

13

Miért vetheti meg Istent a bűnös? Miért mondhatja magában: Nem lesz számonkérés?!

14

Pedig te látod a vészt és a bánatot, rátekintesz, és kezedben tartod. Rád bízhatja magát a gyámoltalan, az árvának te vagy a segítője.

15

Törd össze a bűnös hatalmát, a gonosztól kérd számon bűnét, hogy nyoma se maradjon!

16

Király lesz az ÚR mindörökké, a pogányok pedig kivesznek országából.

17

Az alázatosok kívánságát meghallgatod, URam. Megerősíted szívüket, feléjük fordítod füledet,

18

véded az árva és elnyomott ügyét, hogy ne hatalmaskodjék többé senki a földön.