Jób 17

1

Lelkem összetört, napjaim kialvóban vannak: a temető vár énrám!

2

Bizony, gúnyolódásban van részem! Gáncsoskodásaik miatt virraszt szemem.

3

Tedd meg, vállalj értem kezességet! Ki más kezeskednék értem?

4

Mert szívükből eltávolítottad az értelmet, azért nem engeded fölülkerekedni őket.

5

Aki haszonért jelenti föl embertársait, annak a fiai hiába fognak sóvárogni.

6

Szóbeszéd tárgyává tett a népek előtt, olyan vagyok, mint akit arcul köptek.

7

Tekintetem elhomályosodott a bosszúság miatt, minden tagom olyan, mint az árnyék.

8

Elszörnyednek ezen a becsületes emberek, és az ártatlan felindul az elvetemült miatt.

9

De az igaz ragaszkodik a maga útjához, és a tiszta kezű ereje megnő.

10

De jöjjetek csak mindnyájan újra, úgysem találok bölcset köztetek!

11

Napjaim elmúltak, szétfoszlottak terveim, szívemnek vágyai.

12

Ők az éjszakát nappallá akarják változtatni, mintha a világosság közelebb lenne, mint a sötétség.

13

Ha abban kell reménykednem, hogy a holtak hazája a házam, a sötétségben vetettem meg az ágyam,

14

ha a sírgödröt kell atyámnak neveznem, a férgeket pedig anyámnak és nénémnek,

15

hol van akkor az én reménységem? Ki láthat itt reménysugárt?

16

Velem száll le a holtak hazájába, ha majd együtt a porba hanyatlunk.