Jób 16

1

Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta:

2

Ilyesmit eleget hallottam. Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan!

3

Vége lesz-e már az üres beszédnek? Vagy mi bajod van, hogy így válaszolsz?

4

Én is tudnék úgy beszélni, mint ti, csak volnátok ti az én helyemben! Tudnék én is szép szavakat mondani nektek, rázhatnám gúnyosan a fejemet.

5

Szájjal erősíthetnélek titeket, ajkaim részvétével enyhíthetnélek.

6

Ha beszélek, nem enyhül fájdalmam. Ha abbahagyom, akkor sem múlik el.

7

Kimerített már engem. Elpusztítottad egész családomat.

8

Megragadtál! Tanúvá lett, ellenem támadt, engem vádol elesett állapotom.

9

Haragja marcangolt, és üldözött engem. Fogait csikorgatja ellenem, villogó szemmel néz rám ellenségem.

10

Feltátották ellenem szájukat, gyalázkodva arcul vertek, együtt vonulnak ellenem.

11

Isten kiszolgáltat engem az álnokoknak, és a bűnösök kezébe juttat.

12

Nyugton voltam, de összetört. Nyakon ragadott és szétzúzott, céltáblájául tett ki engem.

13

Körülvettek engem íjászai, felhasítja veséimet kíméletlenül, epémet kiontja a földre.

14

Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.

15

Zsákruhát varrtam bőrömre, és porba hajtottam büszkeségemet.

16

Arcom a sírástól kivörösödött, szempilláimon a halál árnyéka van.

17

Pedig nem tapad kezemhez erőszak, és imádságom tiszta.

18

Föld, ne takard el véremet, ne némuljon el segélykiáltásom!

19

Most is van tanúm a mennyben, aki mellettem bizonyít a magasságban.

20

Saját barátaim csúfolnak! Álmatlanul tekintek Istenre,

21

hogy igazolja a férfiút Istennél, s az embert embertársával szemben.

22

Mert ez a néhány esztendő eltelik, és én nem térek vissza az ösvényről, amelyen elmegyek.