1 Krónika 5

1

Rúbennek, Izráel elsőszülöttjének a fiai. Ő volt az elsőszülött, de mivel bemocskolta apja ágyát, elsőszülöttségi joga Izráel fiának, Józsefnek a fiaira szállt. Mégsem írták be elsőszülöttségét a származási jegyzékbe,

2

mert Júda hatalmasabb volt testvéreinél, és fejedelem is származott belőle, bár az elsőszülöttségi jog Józsefé volt.

3

Rúbennek, Izráel elsőszülöttjének a fiai voltak: Hanók, Pallú, Hecrón és Karmí.

4

Jóél utódai: az ő fia volt Semajá, ennek a fia Góg, ennek a fia Simei,

5

ennek a fia Míká, ennek a fia Reájá, ennek a fia Baal,

6

ennek a fia Beérá, akit fogságba vitt Tiglat-Pileszer asszír király. Ő volt a rúbeniek fejedelme.

7

Ezek voltak a testvérei nemzetségük szerint, akiket származásuk szerint jegyzékbe vettek: Jeiél nemzetségfő és Zekarjáhú,

8

meg Bela, Ázáz fia, aki Sema fia, aki Jóél fia volt. Lakóhelye Aróérban volt egészen Nebóig és Baal-Meónig,

9

napkelet felé pedig az Eufrátesz folyamig terjedő puszta széléig terjeszkedett, mert elszaporodott a jószáguk Gileád földjén.

10

Saul idejében háborút indítottak a hagriak ellen, akik a hatalmuk alá kerültek, és azután azoknak a sátraiban laktak Gileád egész napkeleti vidékén.

11

Gád fiai velük szemben laktak Básán földjén Szalkáig.

12

Jóél volt a nemzetségfő, Sáfám a helyettese; Janaj és Sáfát is Básánban lakott.

13

Testvéreik családonként ezek voltak: Míkáél, Mesullám, Seba, Jóraj, Jakán, Zía és Héber, összesen heten.

14

Ezek Abihail fiai, aki Húri fia, aki Járóah fia, aki Gileád fia, aki Míkáél fia, aki Jesísa fia, aki Jahdó fia, aki Búz fia volt.

15

Ahi, Gúni fiának, Abdiélnek a fia volt a család nemzetségfője.

16

Gileádban, Básánban és az ott levő falvakban laktak, továbbá Sárón minden legelőjén, ameddig azok terjedtek.

17

Mindezeket felvették a származási jegyzékbe Jótámnak, Júda királyának és Jeroboámnak, Izráel királyának az idejében.

18

Rúben fiai és a gádiak közül, meg a Manassé törzs egyik feléből való vitézek karddal és pajzzsal fölszerelt emberek, és íjászok, képzett harcosok, negyvennégyezer-hétszázhatvan hadköteles,

19

háborút indítottak a hagriak ellen, Jetúr, Náfis és Nódáb ellen.

20

Segítséget kaptak velük szemben, és hatalmukba kerültek a hagriak és mindazok, akik velük tartottak, mert az Istenhez kiáltottak segítségért harc közben, ő pedig meghallgatta kérésüket, mert bíztak benne.

21

Jószágukat is elhajtották: ötvenezer tevét, kétszázötvenezer juhot, kétezer szamarat és százezer élő embert.

22

Sokan estek el halálra sebzetten, mert az Istentől volt ez a harc. Az ő helyükön laktak a fogságig.

23

Manassé törzsének egyik fele azon a földön telepedett le, amely Básántól Baal-Hermónig, Szenírig és a Hermón-hegységig terjed. Ezek igen megsokasodtak.

24

Családjaik nemzetségfői ezek voltak: Éfer, Jisi, Eliél, Azriél, Jirmejá, Hódavjá és Jahdiél, vitéz férfiak, híres emberek, családjaik nemzetségfői.

25

De hűtlenekké váltak őseik Istenéhez, mert az ország népeinek az isteneivel paráználkodtak, amely népeket Isten kipusztított előlük.

26

Ezért arra indította Izráel Istene Púl asszír királynak és Tiglat-Pileszer asszír királynak a lelkét, hogy fogságba vigye a rúbenieket, a gádiakat és Manassé törzse felét. Elvitte őket Halahba és a Hábór mellé, Hárába és Gózán folyója mellé. Ott vannak ma is.