1 Krónika 17

1

Amikor Dávid már a palotájában lakott, ezt mondta Dávid Nátán prófétának: Nézd, én cédrus-palotában lakom, az ÚR szövetségládája pedig sátorlapok alatt.

2

Nátán ezt mondta Dávidnak: Tedd meg mindazt, ami szándékodban van, mert veled van az Isten!

3

De még azon az éjszakán történt, hogy így szólt Isten igéje Nátánhoz:

4

Menj, mondd meg szolgámnak, Dávidnak, hogy ezt mondta az ÚR: Nem te építesz nekem házat, hogy abban lakjam,

5

hiszen attól fogva, hogy felhoztam Izráel fiait, nem laktam házban mindmáig, hanem sátorból sátorba, egyik hajlékból a másikba mentem.

6

Amíg együtt jártam egész Izráellel, mondtam-e egy szóval is Izráel bármelyik bírájának, akinek azt parancsoltam, hogy pásztorolja népemet: Miért nem építettetek nekem cédrus-házat?

7

Most azért ezt mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja a Seregek URa: Én hoztalak el a legelőről, a juhnyáj mellől, hogy fejedelme légy népemnek, Izráelnek.

8

Veled voltam mindenütt, amerre csak jártál, kiirtottam előtted minden ellenségedet. Olyan nevet szereztem neked, amilyen neve csak a legnagyobbaknak van a földön.

9

Helyet készítettem népemnek, Izráelnek is, és úgy ültettem el ott, hogy a maga helyén lakhat. Nem kell többé rettegnie, és nem nyomorgatják többé a gonoszok, mint kezdetben,

10

attól az időtől fogva, hogy bírákat rendeltem népemnek, Izráelnek, és megaláztam minden ellenségedet. Azt is kijelentettem neked, hogy házat fog neked építeni az ÚR.

11

Ha majd letelik az időd, és pihenni térsz őseidhez, fölemelem majd utódodat, az egyik fiadat, és szilárddá teszem az ő királyságát.

12

Ő épít nekem házat, én pedig megerősítem a trónját örökre.

13

Atyja leszek neki, és ő a fiam lesz. Nem vonom meg tőle szeretetemet, ahogyan megvontam elődödtől,

14

hanem házam és királyságom szolgálatába állítom örökre, és trónja örökké szilárd lesz.

15

Nátán pontosan e beszéd és látomás szerint beszélt Dáviddal.

16

Akkor bement Dávid király az ÚR színe elé, leült és ezt mondta: Ki vagyok én, URam, Istenem, és mi az én házam népe, hogy eljuttattál engem idáig?

17

Sőt még ezt is kevesellted, Istenem, és a távoli jövőre nézve is tettél ígéretet szolgád házának, és az egyre följebb emelkedő ember alakját láttad bennem, URam, Istenem.

18

Kell-e még Dávidnak valamit is hozzátennie ahhoz, ahogyan te megtisztelted szolgádat? Hiszen te ismered szolgádat!

19

URam, a te szolgádért, és szíved szerint vitted véghez mindezt a hatalmas dolgot, hogy e hatalmas dolgokat megismertesd.

20

URam, nincs hozzád fogható, sőt nincs is rajtad kívül Isten, egészen úgy, ahogyan hallottuk fülünkkel.

21

Van-e még egy olyan nemzet a földön, mint a te néped, Izráel, amelyért elment az Isten, és kiváltotta, hogy az ő népe legyen, és nevet szerzett magának nagy és félelmes tettekkel, amikor nemzeteket űzött el népe elől, amelyet kiváltott Egyiptomból?

22

Így tetted népedet, Izráelt a magad népévé örökre, te pedig, URam, az Istenük lettél.

23

Most azért, URam, maradjon meg örökre az az ígéret, amelyet szolgádnak és háza népének megígértél, és tégy úgy, ahogyan ígérted.

24

Akkor megmarad és nagy lesz a te neved örökké, mert ezt mondják: A Seregek URa Izráel Istene, ő az Istene Izráelnek! Szolgádnak, Dávidnak a háza pedig szilárd lesz színed előtt.

25

Te, én Istenem, azt a kijelentést adtad szolgádnak, hogy megépíted házát. Ezért volt bátorsága szolgádnak, hogy így imádkozzék hozzád.

26

Valóban, URam, te vagy az Isten, és te ígérted szolgádnak ezt a jót.

27

Áldd meg azért kegyelmesen szolgád házát, hogy örökre színed előtt legyen. Mert ha te, URam megáldod, örökre áldott lesz!