2 Sámuel 15

1

Történt ezek után, hogy Absolon szerzett magának egy harci kocsit, lovakat és ötven embert, akik előtte futottak.

2

Reggelenként odaállt Absolon a kapun át vivő út mellé, és megszólított mindenkit, aki valamilyen peres ügyben ment a királyhoz ítéletért. Megkérdezte: Melyik városból való vagy? És ha az ezt felelte: Izráelnek ebből vagy abból a törzséből való a te szolgád,

3

akkor ezt mondta neki Absolon: Nézd, a te ügyed helyes és jogos, de nincs a királynál senki, aki meghallgasson téged.

4

Majd így folytatta Absolon: Bárcsak engem tennének bíróvá ebben az országban, akkor bárki jönne hozzám, akinek peres ügye van, én majd igazságot szolgáltatnék neki.

5

És ha valaki közeledett hozzá, hogy leboruljon előtte, akkor kinyújtotta a kezét, magához szorította, és megcsókolta.

6

Így tett Absolon egész Izráelben mindazokkal, akik ítéletért mentek a királyhoz. Így lopta be magát Absolon az izráeli emberek szívébe.

7

Négy esztendő elteltével ezt mondta Absolon a királynak: Hadd menjek el, hogy teljesítsem Hebrónban az ÚRnak tett fogadalmamat!

8

Mert ezt a fogadalmat tette szolgád, amikor az arámi Gesúrban lakott: Ha egyszer visszavisz engem az ÚR Jeruzsálembe, az ÚRnak fogok szolgálni.

9

A király azt mondta neki: Menj el békességgel! Elindult tehát, és elment Hebrónba.

10

Közben titkos megbízottakat küldött Absolon Izráel minden törzséhez ezzel az üzenettel: Ha meghalljátok a kürt szavát, mondjátok: Király lett Absolon Hebrónban!

11

Kétszáz férfi ment Absolonnal Jeruzsálemből, akik hívására jóhiszeműen mentek, nem tudtak a dologról semmit.

12

Absolon bemutatta az áldozatot, közben pedig hívatta Absolon a gílói Ahitófelt, Dávid tanácsosát is a maga városából, Gílóból. Az összeesküvés pedig erősödött, és a nép egyre szaporodott Absolon mellett.

13

Egy hírnök érkezett Dávidhoz, és jelentette: Absolonhoz hajolt az izráeliek szíve!

14

Akkor ezt parancsolta Dávid mindazoknak a szolgáknak, akik vele voltak Jeruzsálemben: Jertek, fussunk, mert másképpen nem tudunk elmenekülni Absolon elől. Sietve menjetek, mert ő is siet, és utolér bennünket, veszedelmet zúdít ránk, és kardélre hányja a várost.

15

A király szolgái ezt felelték a királynak: Minden úgy legyen, ahogyan uram, a király dönt. Mi a te szolgáid vagyunk.

16

Ekkor elindult a király, és nyomában egész háza népe. Tíz másodrangú feleségét azonban hátrahagyta a király, hogy őrizzék a palotát.

17

Így vonult ki a király, és nyomában egész hadinépe, de a legszélső háznál megálltak.

18

Elvonult előtte valamennyi szolgája: a kerétiek, a pelétiek és a gátiak, az a hatszáz ember, akik vele jöttek Gátból. Mindezek elvonultak a király előtt.

19

Akkor ezt mondta a király a gáti Ittajnak: Miért jössz te is velünk? Térj vissza, és maradj a király mellett, mert te idegen és lakóhelyedről száműzött ember vagy.

20

Nemrég jöttél, és máris bujdosóvá tegyelek azzal, hogy velünk jössz? Én megyek, ahova mehetek. De te térj vissza, és vidd magaddal atyádfiait is; szeretet és hűség legyen veled!

21

Ittaj azonban így válaszolt a királynak: Az élő ÚRra és az én uram, királyom életére mondom, hogy bárhol is lesz az én uram, királyom, ott lesz a te szolgád is, akár élve, akár halva.

22

Erre Dávid ezt mondta Ittajnak: Jöjj hát, és vonulj velünk! Elvonult tehát a gáti Ittaj is, valamennyi emberével és azok hozzátartozóival együtt.

23

Mindenki hangosan sírt az országban, amikor elvonult az egész hadinép. A király átkelt a Kidrón-patakon, és az egész hadinép elvonult a pusztába vezető úton.

24

Ott volt Cádók is, és vele az összes léviták, akik az Isten szövetségládáját vitték. Letették az Isten ládáját, Ebjátár pedig áldozott, amíg csak ki nem vonult a városból az egész hadinép.

25

Akkor a király ezt mondta Cádóknak: Vidd vissza az Isten ládáját a városba! Ha kegyelmes lesz hozzám az ÚR, akkor visszahoz engem, és látnom engedi még azt, meg annak a lakóhelyét.

26

De ha ezt mondaná: Nem gyönyörködöm benned, akkor itt vagyok, tegye velem, amit jónak lát!

27

Majd ezt mondta Cádók papnak a király: Nézd csak! Térj vissza a városba békességgel, és veletek együtt két fiatok is, a te fiad, Ahimaac, meg Ebjátár fia, Jónátán.

28

Figyeljetek! Én majd a puszta felé eső gázlónál tartózkodom, amíg valami hír nem érkezik hozzám tőletek.

29

Cádók és Ebjátár tehát visszavitték az Isten ládáját Jeruzsálembe, és ott maradtak.

30

Dávid azután fölfelé ment az Olajfák hegyének a lejtőjén, és amíg ment, egyre sírt. Betakart fejjel, mezítláb ment, és az egész hadinép is vele együtt betakarta a fejét, és ahogy mentek fölfelé, egyre sírtak.

31

Amikor jelentették Dávidnak, hogy Ahitófel is az összeesküvők között van Absolonnál, ezt mondta Dávid: Kérlek, URam, hiúsítsd meg Ahitófel tanácsát!

32

Amikor fölért Dávid a hegy tetejére, ahol imádkozni szokott az Istenhez, éppen szembejött vele az arki Húsaj tépett ruhában és földet szórva a fejére.

33

Dávid ezt mondta neki: Ha velem tartasz, csak terhemre leszel,

34

de ha visszatérsz a városba, és ezt mondod Absolonnak: Én a te szolgád leszek, ó király! Azelőtt apád szolgája voltam, de mostantól fogva a te szolgád leszek! - akkor meg tudod hiúsítani Ahitófel tanácsát.

35

Ott lesznek veled a papok, Cádók és Ebjátár is. Azért mindent, amit a királyi palotából hallasz, jelentsd Cádók és Ebjátár papoknak.

36

Ott van velük a két fiúk is: Cádóké Ahimaac, Ebjátáré pedig Jónátán. Velük mindent megüzenhettek nekem, amit csak hallotok.

37

Húsaj, Dávid barátja be is ment a városba. Absolon is megérkezett Jeruzsálembe.